Ma épp hatvan éve

Ma újra idehúzott a tépett hangú hit

félve remegtető sejtés-ködök közé,

ahol a sors dühe nem tép, nem pusztít,

s hol levehetem végre a kín szúrós övét.

Itt olvad össze a közel és a távol,

sírodnál egyesül a kezdet és a vég.

Míg kortyolgatok az emlékek borából,

rostjaimban érzem lelked melegét.

Ma minden oly más. Szeretetben úszik

minden, eddig sorsvesszőzte szív.

A régi fájdalom könnytelen búcsúzik,

míg a téli szél könnyed táncra hív.

Szép a világ, Apu. Ma nem sújt a tudat,

hogy az elmúlás fodrozta meg rögöd.

Ma csak azt látom, hogy mutatod az utat,

Téged lássalak minden dics mögött.

Téged látlak. Létben, lángban, árnyban,

a vadmirtuszok száraz szemfedelében.

Olyan szép a világ e ringó félhomályban,

hisz Te születtél benne. Ma épp hatvan éve.

VÖRÖS LILIOM