Ma itt állok újra nyughelyed
mellett,
és újra átfut rajtam az a
remegés,
amelytől hét éve térdére
esett
bennem a hit. Sorscsapás
volt. Istenverés.
Sok kínt hoztam ide, de nézd,
hogy elszéled
a bánat, fájdalom, mikor itt
vagyok.
Tudod, Apu, lassú haldoklás
az élet,
amióta fényed már nem rám
ragyog.
Azt mondják sokan, a világ
rendje ez.
Minő badarság! Hisz mit sem
tud a világ,
hogy szívem bár magasztal,
nem tömjénez.
Életkertemben Te voltál az a virág,
mely kiszínezte a sorsmezőm
kötényét.
Vagyok, mert voltál. Élek,
mert léteztél.
S most nézem a kertem
foghíjas sövényét,
és fel nem foghatom, miért
jött a Tél...
Miért ilyen korán, ilyen hirtelen?
Faggatnám Istent, de rám néz,
és csak legyint.
Hiányzol Apu! Örökkön...
Istenem,
egy újabb év múlt el... és
nélküled, megint.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése