Kinek nincsen párja, az őszt is jobban fájja,
így többször időzik magányotthonába,
hisz a csend és a hallgatás
mindig visszahoz pár színes arcvonást,
mi élénken lobog.
Kinek nincsen párja, belesír a nyárba,
akárhogy illatozik a rózsák tengerárja,
mert bárhogy is melengeti a napsütötte élet,
nem oldja fel jegét, a lelkét maró télnek.
Kinek nincsen párja, könnyein át, látja,
milyen, mikor életének őszi hervadása,
elhalkuló szívveréssel zúzmarába fagy,
s azt nem csókolja nyárba virágzó tavasz.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése