Őrült pillanat

Hozta a nyár heve – vitte ősz hűvöse:

tébolyult pillanat vágyakkal volt tele,

megtépázott lelket bíborba göngyölte,

smaragd szépségével örömbe ölelte;

virágzott szalmaszál, lüktetett a földszív,

a hársfa-illattól elbódult a kőszirt;

harsogott a láng-nap, hangja zengett éjjel,

színültig volt telve a szerelem-fénnyel!

A nappal és az éj most ostobán dadog,

elmúlt a varázslat – a szív már csak habog;

ordít az igazság – megnémult az öröm,

kietlen réteken fojtogat az üröm;

mámor-pillanatot józan óra váltja,

pogány szerelemnek hitetlen a párja.

Gyógyítanak napok, tanítnak feledni,

egy új pillanatot őrülten szeretni!

             Filo-csibi

2015. 09. 08

Szótlan szavak

Szótlan szavak porba hullnak,

önmagukba visszatérnek,

mondd ki bátran: szeretlek én,

rajtad kívül senkim sincsen,

áldjon meg az ég s az Isten;

Megérintett lelked fénye,

szálljunk fel a messzeségbe,

mondjuk együtt úgy szeretlek,

soha el nem hagylak Téged,

még utol nem ér a végzet!

Fodor Miklós (hifimiki)

Szerelmes együttlétünk

                                                                            

Szerelmes együttlétünk
pillanatnyi gyönyöre
elrepül, mint pillangó,
kétségek közt vergődve,
magányosan, egyedül.

Vár az élet öröme,
százezernyi csodája,
de már nem hiszünk benne,
lesz még új tavasz és nyár,
vagy elmúlás ősze vár?

 

Fodor Miklós (hifimiki)

Csöndes őszi dal

Egy őszi képre fűztelek fel
fáradt napokkal, tűz-szelekkel,
szénaillatú verssorokban,
árnyjátékokban álmodoztam;
elfutó felhőkbe font alak,
csöndes dalokba oldalak.

Már messze jársz, már szinte nem vagy,
emlékeidből minden elhagy,
mégis, az őszi reggelekben
illatok tiltják elfelednem,
voltál, és voltunk, hűlt mesének
szól ez a csöndes ének,

s ahogy a dallam visszafáj még,
magamból újra messze járnék,
rőt levelekbe túrva térdig
elvesztett színek, álmok kérdik
csöndes dalokba szórt szavakban;
miért, hogy veszni hagytam.

Beszél a szél, s én hallgatok csak,
súlytalan ringó halk daloknak
ívein álmok, múlt szerelmek
hiszik, hogy újra áttelelnek
csöndekbe temetve, teveled,
akár az őszi levelek.

 

Hepp Béla/aLéb

 

Maywood - Lonely Nights

Magányos éjszaka

Magányosan Téged várlak;

mikor jössz, hogy láthassalak

szerelemmel, csókjaimmal,

halk zenével - Hold fényében

édes, forró ölelésben ?

Ne múljon el ez az éjjel,

várjon a Nap türelemmel.

Gyorsan múlnak percek, órák;

ha véget ér az éjszaka,

reggel várlak, megint újra!

https://youtu.be/WHPu-GT6SGE

Fodor Miklós (hifimiki)

Eszmé/ny/let

                                Messze jártam éjjel, a koromsötéttel
                                                  elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
                                                  ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
                                                  ... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.

                                                  .....

                                                 Fejedbe vehetted, világod ismerjem,
                                                 akarom-e vagy sem, ennyivel tartozol -
                                                 álmommal vitáztam: akad elég terhem,
                                                 ne izzítson engem angyalzáras pokol.

                                                 Tehetetlen ember, ez lettem, semmi más;
                                                 szállt velem matracom, takaróm alvajárt -
                                                 Holdrézrokka-orsód időtlen technikás,
                                                 feltekert magára... megszőttük a halált.

                                                 Nem volt az rémisztő, inkább részegítő,
                                                 amint jelenések eszménylették lelkem... -
                                                 szellemtalpas nyommal fáradtfüst terítő
                                                 lengett körül reggel és unszolt fölkelnem.

                                                 Ásításon túlról rám-sóhajtott fényed
                                                 kereszteket rajzolt pihegős vánkosba -
                                                 én meg festettelek, festettelek téged...
                                                 múlt színű tintával tegnap-palástomra.

                                                 .....
 
                                                Messze jártam éjjel, a koromsötéttel;
                                                elém-hullt csillagod sírodnál meghajolt -
                                                ráfújt a szememre, s néztem a tiéddel
                                                ... átlényegült írisz lámpáddal láttatott.

                                                              Lambrozett Éva

Maywood - Since I met you

 Mivel találkoztam Veled,

megérintett lelked szépsége,

repülni az éjszakába,

álmodni álmokat Veled,

megélni szép szerelmünket;

Felhőn át napragyogásba,

virágok, fák közt száguldva,

megnézni a naplementét,

érezni egymás illatát,

szerelmünk lobogó lángját!

Fodor Miklós (hifimiki)

https://youtu.be/j1kZ0bgchPs

A lélek igazsága

                                     

Soha ne menekülj az igazság elől,
mert az igazság nem más,
mint a benned rejlő lélek.
Így bárhogy ellenszegülsz,
semmit sem tehetsz,
hisz lelked igaza az,
mely járatlan és járt úton is
legyőzhet majd téged.

 

Kun Magdolna

Hajnaltól hajnalig

                                                   

                

              

Hajnaltól hajnalig Rólad zeng mindenség,

világok világa – magasság és mélység;

mesél a napsugár, Hold és a csillagok,

hűs forrás csobaja, virágok, illatok!

Vallomásod  lüktet a szíved hangjában,

csillog a szenvedély szemed két sarkában;

színültig van lelkem vágyadnak kéjével,

szerelmet varázsló édes-szép mézével!

A gyönyörűségtől alélok, olvadok,

boldogság hívogat – őrjöngve rohanok;

simogató szellőn karjaidat érzem,

megszűnik a világ – ez lehet a végzet!

            Filo-csibi

2015 január 10.

Koldus-üresen

 

Ma elővettem a régi leveleket,

amelyekben kincset, pompát küldtél nekem,

bársonyos betűkelmét, puha szóselymet,

hogy legyen majd, mibe fogóddzon a lelkem.

De ma nincs erőm. S bár szemeimbe merülsz,

olyannyira, hogy már-már látom az arcod,

tudom, hogy hamarosan menni kényszerülsz,

és úgy válunk szét, mint híd között a partok.

Te ott nyugszol majd az idők örök mélyén,

ahonnan semmilyen fénylő remény nem int,

én a purgatórium lángjában égvén

megtanulhatok élni nélküled megint. 

 

VÖRÖS LILIOM