Virágba fond lelked

Virágba fond lelked, hogy megszépíthessed

azok életét is, kik folyton könnyeznek,

mert minden áldott virágban szeretet lapul,

ami majd a könnyezők bús szívére hull.

 

S mikor ráhull a szeretet a vérző szívekre,

már nem érzik, hogy az, fájón könnyezne,

hisz a szeretet olyan, mint a szép hegedűszó,

könnyhullás között is reményt fakasztó.

 

Vers:Kun Magdolna

 

Fotó:Forró Hajnalka

 

 

Hervadásba léptem

Hervadásba léptem, nem tagadhatom,

hisz ezer ránc és könny fut át arcomon,

könnyek, azok a folyton hulló könnyek,

melyek oly gyakorta szabad utat törnek.

 

Réges-régi varázsom is illanóban van,

akárcsak a tűzragyogás rőt-szín hajamban.

Csak lelkem érez még némi napsütést,

mikor szívhúr pendít benn tavaszi zenét.

 

Mert azon az úton, hol ma már lépkedek,

fázósan sírnak fel a nyári levelek.

S fázósan sír minden mi körülöttem éled,

mert ez a hervadás az, mibe belehal az élet.

 

Kun Magdolna

 

Egyszerű gondolatok

Legyél egyszerű, ám szívedben nemes,
és soha ne tagadd meg emberségedet.
Mert akinek szíve szeretettel telt meg,
az érzelmek terén soha nem lesz vesztes. 

Az érzelemmel bírónak gazdag lelke van,
így sosem marad magára az élet-viharban,
mert mindig lesz egy kéz, mely odaemeli
ahol elveszett hitét visszanyerheti.

Nézd a pipacs is csak egy szerény vadvirág,
s mégis ontja magából a szépség illatát,
hisz tűzvörös szirmaiban ott van az a vércsepp,
mely az isteni szeretet erejétől teljes.

 

Kun Magdolna

Festett szerelem

Szilvaszínű ág, cinóber bokrok,

ametiszt mítosz, opálos csokrok:

fényezett árnyék, bizarr ajándék,

festett szerelem - hamis színjáték!

 

 Fogadom mégis édes igékkel,

bizánci ékkel, függőkert széppel,

rácsot feszítek, lássam bíborát,

 megrészegítő alabástromát.

Porszürke eget vélem én kéknek,

tücsök muzsikát koncert zenének,

megkopott szívem, mint földszív dobog,

tündéri öröm, szerelem kopog.

Kegyelmezz érzés, csitítsd a lelkem,

farkas-vak homály szűnjön meg bennem!

Fájna hiányod festett szerelem,

sóhajom halld meg – színezd életem!  

Filo-csibi

Tüzed bennem ég...

Tüzed bennem ég

túl a varázshegyen is,

Téged szeretlek.

Egyszer ott leszek

Veled a hegytetőn is

onnan repülünk,

Képzelt szárnyakkal

szárnyalunk egyre feljebb,

egymást szeretjük!

Fodor Miklós (hifimiki)

Mikor...

Mikor érnek egyszer véget

gyűrött álmok, könnyes éjek.

Mikor szárnyalhatunk

a magas égbe bűntelenül?

Mikor hisszük el,

hogy egymásé lehetünk,

gátak, szabályok nélkül,

igazán egymást szeretve?

Kiszabadulunk

magunk alkotta börtönünkből,

vár a napfény, csillagragyogás.

Egy szabad élet csodája

hullatja ránk kincseit,

s elhisszük így marad mindig!

Fodor Miklós (hifimiki)

Fájó csend

Fájó csend az alkonyattal,
árva szív a gondolattal,
kínzó vágy a szerelemmel,
nélküled-lét minden perccel.
 
Elrohan az élet lassan,
úgy hiányzik minden dallam,
csillogó szemed hiánya,
minden érzés már hiába.

Fodor Miklós (hifimiki)

A szeretés hatalma

 

 

Nem kényszerített térdre hatalom,

se zsarnokság, se kín, se gőg, se szeszély,

amikor hurok szorult nyakamon,

én még inkább ráztam az Ég kötelét.

Dacolt bennem a boldog tagadás,

s inkább kettétört, mintsem meghajoljon,

vígan tűrtem a kettészakadást,

de nem hagytam, hogy más póráza fogjon.

Mígnem egy napon az alázat sava

feloldotta dacomban az erőt,

s mint a hó súlyától összeroskadt fa,

térdre rogytam a szeretet előtt.

 

VÖRÖS LILIOM

 

Óh, szeretet!

Világnak legszebbje, ékes virágszála,
az élet gyönyöre, csodaszép bálványa,
magasztos nagyságod királyi gyöngytrónján
fogadd, kik rád várnak földi létük hosszán!

Mutasd meg hatalmad, varázsos színedet,
forrásvíz-éltető tengernyi lelkedet;
gyengének erőt adj, hitetlennek hitet,
magánytól kínzottnak társául hű szívet.

Csillagunk sokszínű, janus-arcok hona,
szeretet-éhségű emberek otthona.
Fáklya a sötétben, boldog hír hozója,
legyél, oh szeretet a lelkek etosza!

            Filo-csibi

Miért hív a szerelem?

                    

Miért hív a szerelem,
ha csak fájdalmat okoz?
Miért hív a két szemed,
ha másra nézel, s nem reám?
Miért hív a mosolyod,
ha nem nekem adhatod?
Miért vár az ölelés,
ha nem ölel két karod?
Miért vár a csók
mézédes cseppje,
ha csókot nem adhatok?
Mit ér a gyönyör,
ha álmomban élem át?
Miért kell a nappal,
ha minden oly sötét?
Miért kell az éjjel,
ha nem láthatom
csillagod?
Mit ér az élet,
ha Nélküled élhetem?
Mit érnek a csillagok,
ha nem szemedben
láthatom?
Mit ér minden perc,
ha nem vagy itt,
      velem...?       

Fodor Miklós (hifimiki)