Rendszeres olvasók

2014. december 7., vasárnap

Éjjeli fényölelés


A Hold ma éjjel lekúszott a földre,
akár egy jelenés, csalfa délibáb.
Előbb egy faágra, majd háztetőnkre
rakott fészket magának a fénynyaláb.

Ám ahogy az Idő lomhán percegett
falióránk nagy mutatója alatt,
a kacérkodó fény leereszkedett
és szobám párás üvegére tapadt.

Játszottam vele, de tudta, hogy látom.
Kíváncsian vártam, jön-e közelebb.
S Ő úgy siklott végig selyemruhámon,
mint valaha te a vágyaim felett.

Bőrömhöz ért. Mint tavaszon a pázsit,
oly puha volt. Akár a nemes pamut.
Rám simult, mint aki odakünn fázik,
s majdnem pirkadatig mellettem aludt.
 
VÖRÖS LILIOM

Anyám mondta



Anyám egyszer azt mondta nekem,
nagy ez a világ édes gyermekem,
s te oly kicsinek érzed magad benne,
mint az a szálló homokszemcse,
mit süvöltő szél fúj messzi idegenbe.     


Ez a nagyvilág nem kímél meg téged,
könnyekre sarkall, akárcsak az élet,
de te bátorsággal szállj majd vele szembe,
mert a bátorság az, mi szívedben van benne.


Lesznek majd kik, megaláznak téged,
kik nem lesznek mások csak ártó ellenségek,
akiknek nincs meg a bátorságuk ahhoz,
hogy szívükkel vegyék fel a harcot.


Ezért sosem győznek mindazok felett,
akikben végtelen erejű az ember-szeretet,
mert akikben végtelen az ember-szeretet,
azokat nem törhetik meg az érzéketlenek.

Kun Magdolna

Köszönet






Áldás kísérje minden léptedet,
mely hosszú éveken át hozzám vezetett,
és virággal tarkította azon utamat,
mely kietlen és sivár volt, mint a sivatag

Áldott legyen ölelésed, s minden lélegzet,
amely szívemben hagyott édes bűnjelet,
azt az édes bűnjelet, mit addig viselek,
míg rám nem terítik a csend-fátyol leplet.

Kun Magdolna

Hervadás


Hervadásomban az a perc a legszebb,
mikor nyíló rózsaként téged ölelhetlek,
mert bármily erőtlen bágyadó szívem,
és bármily ráncos is könnyező szemem,
amíg érzésem vággyal és hévvel van teli,
addig bennem a leghervadtabb őszt is 
tavasz követi. 
 
Kun Magdolna

2014. december 5., péntek

Május üzenete

 
„Tudom ám, hogy te ki vagy,
szólt a fény,
s egy mosolyt rejtegetett
ajka szegletén.

Én is tudom ám, hogy te ki vagy,
mert szívembe rejtettem
mosolyodat,”
mondta a szerelem.
Majd kézen fogták egymást,
s a fény útját átlépve,
beleolvadtak a májusi
kék égbe.
 
Kun Magdolna

2014. december 4., csütörtök

Mikulás


Hó-roppanás alatt, elnyűtt csizma szakad,
hej Mikulás- Mikulás, de messzi az utad,
hányszor járod körbe ezt a nagyvilágot,
míg eljut minden házhoz boldog kacagásod.

Vajon mennyi hópihe tapad meg a ráncon,
ha nevető szemgödrödre nehezül az álom,
s mennyi könny hull arra a hófehér szakállra,
melynek fagyott szálait zúzmaracsepp vájja.

Mily csodás lélek vagy te kedves Mikulás,
hogy hírül viszed azt, a mese él tovább
akkor is, ha mítoszodra vasbilincset zárnak,
hisz emberszívben él a télapóvarázslat.

Kun Magdolna

2014. december 3., szerda

December rózsája


Akinek a szívében nyári meleg van,
azt nem viseli meg a decemberi fagy,
mert az a meleg szív ott is rózsát nyílik,
ahol a tél már mindent behavaz.
 
Hisz a szív olyan, mint a tüzes lángú nap,
minden kihullt könnyet magába fogad,
hogyha túláradnak szemünkben a cseppek,
a szívben legyen biztos helye mindnek.
 
Kun Magdolna

Fekete táltos


Elbúcsúzom nem sokára, indul vonatom,
peronján már ott vár a csend, s a nyugalom.
Szűk fülkémben meg az a kopott hegedű,
melynek dallama lesz odaát a nyugtató derű.
Füstös vonatkémény, poros ablakok,
ez lesz az én táltosom, mivel tovarobogok,
s ez repít majd el arra a bűvös varázshelyre,
ahol minden fájdalom mosolyba lesz rejtve.
Kun Magdolna

Áltatom magam


Áltatom magam,
hogy minden rendben van,
s hogy nem fáj semmi sem
vérző múltamban,
mert hinni akarom,
lelkem erős, kitartással bír,
akkor is, ha néha
bánat-könnyet sír.
 
Áltatom magam,
hogy hidegen hagynak
a keserédes szavak,
a bágyadt hangulat,
és minden-minden
mi sebet ejthet rajtam,
s mi megállásra késztet
a túlélési harcban. 
 
Áltatnom kell magam,
mert ha nem teszem,
mint sápadt fény a sűrű ködben
csendben elveszem.
 
Kun Magdolna