Farkas Ilona: KÉSEI SZERELEM

Farkas Ilona

Kései szerelem

Fák alatt, lombok közt oson a szerelem,
megdöbbent, megérint – ki ő nem ismerem; 
nem hiszem el – pedig érzem a lelkemen, 
kérdezem magamtól – talán ez szerelem?

Váratlan és nem remélt érzés köszönt rám,
az örökkévaló kedves volt – öröm várt;
sok volt, amit elvett, vagy meg sem fizetett,
életem alkonyán e széppel meglepett!

Az esti fény-homály csapong az elmémben,
kései szerelem ajándék énnékem:
mert szavamra a választ nem azok adták,
kik érzelmem sikolyát értik és hallják;
hisz felette volt az értékem sokaknál,
köröttem lévők ezt sohasem díjazták!

Utoljára virít virág a szívemen,
illatos, kék színű, piros vagy ciklámen;
simítom, becézem – vigyázok rá szépen,
remélem, mindvégig illatozik nékem!
Hideg, ősz ködétől mégis elhervadna,
illatát, bársonyát lelkemben aratja!