Farkas Ilona: DÉRT CSÓKOL

Farkas Ilona: DÉRT CSÓKOL

Farkas Ilona

                                            Dért csókol

Nyár hevében elbágyadt nap

szemén álom hosszan marad,

langyos, fukar melegével

ajándékoz mindenséget;

dért csókol a rózsaágon,

fénye fázik sivár tájon,

rövidül a megtett útja,

már az árnyék sem oly kurta!

Őszi szelet megríkatja:

madárfészket nincs ki lakja,

zefírként még cirógatta,

lombpalotát elringatta;

fák leveles zöld palástja

sem terül  rá már az ágra,

zengő dal is messze repül,

hol napfénnyel meleg vegyül!

Őszül netán a lélek is,

hímes kelyhét derek lepik,

szórja a szél hervadt éltét,

eltűnik, mint azúr kék ég?

Lelket az ősz nem hamvasztja,

sem hűvös, sem dér apasztja,

őrzi tavasz és nyár színét,

illatait – édes ízét;

sápadt fények harmatágyán

lázas éjek hév románcát!