Farkas Ilona: Fázom
Fázik az élet,
didereg lelkem,
talán, mert tél van, talán nincs kedvem.
talán, mert tél van, talán nincs kedvem.
Könnyeim hullnak és
jéggé fagynak,
jégcseppként esnek, nagyot koppannak,
el nem mondanák, hogy miért jöttek:
nehogy sajnálják – gúnyolják őket!
jégcseppként esnek, nagyot koppannak,
el nem mondanák, hogy miért jöttek:
nehogy sajnálják – gúnyolják őket!
Fázósan reszket a test
és szellem,
violaszínű a vér is bennem;
violaszínű a vér is bennem;
A napos élet hímes
mezején
jó sorsomat én élni szeretném;
derüljön fényre már a komor ég,
sugara űzze a balsorsom szét!
jó sorsomat én élni szeretném;
derüljön fényre már a komor ég,
sugara űzze a balsorsom szét!
Szégyenpír önti el az
arcomat;
sokan élnék meg a „balsorsomat”;
a könnyeiket inkább elrejtik,
ne lássa senki azt a tengernyit!
sokan élnék meg a „balsorsomat”;
a könnyeiket inkább elrejtik,
ne lássa senki azt a tengernyit!
Fázós kedvemet
restellve bánom,
de szeretetre – arra hőn vágyom!
de szeretetre – arra hőn vágyom!
filo-csibi
2016. december 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése