Sokszor belehaltunk már múltunk nyomorába,
azokba az évekbe, mik jöttek, s elmentek.
Belehaltunk azon órákba, azon percekbe,
amiket kihullott könnyek keserítettek
De most hagyjunk mindent, mi valaha bántott,
mitől lelkünk és szívünk sokszor vérezett,
s úgy, oly nagy erővel kacagjunk bele a világba,
mint kiket a sors még sosem sértett meg,
Azért, hogy szánalomra ne méltasson senki,
s ne harsogják lelkünknek gyengeségeit,
inkább úgy nézzenek ránk, mint büszkén írott múltra,
melynek dicsőített napjait szép szavak zengik.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése