Gondolsz-e rám?

Gondolsz-e rám, ha fúj a szél,

ha fák között ragyog az éj,

hallod hangom magányodban,

ha vihar zúg, ha fáj a csend,
örömteli szív hangod zeng;

Gondolsz-e rám, ha elindulsz,

ha lépteid hozzám visznek,

szíved nyugodt vagy izgatott,

vársz reám ha Hozzád érek,

ez lesz majd a csodás élet!

Fodor Miklós (hifimiki)

Új szerelem, régi bánat

 

Nézek a semmibe, látni nem akarok,

sodródok, mint levél, mint folyón a habok.

  Építek óriás, tornyos homok-várat,

ott honol örömöm, hogy kerülje bánat.

Fellázad a lelkem, hő szerelmet áhít,

feledve a régit, más érzésre vágyik;

ragyogja napsugár, pompázzon fényétől,

ölelje a gyönyör új kedves szépétől.

A bölcs feledést én márványkőbe írnám;

halnék, hogyha ma is csalárd szavát innám,

szép szerelem hangja ejti rabul lelkem,

elhamvadt a régi, új tűz lángol bennem!

Filo-csibi

 

Attól félek...

Attól félek elveszítlek,

nem érlek el soha Téged,

imáimba írom neved,

Veled szállnék fel az égbe,

minden nap és minden éjjel;

 

Szerelemnek mámorába,

csillagfényes éjszakába,

átölelve halkan, csendben,

minden kétség eloszlana

két szép szemed mosolyogna.

 

Fodor Miklós (hifimiki)

Hibák

                                       

           Elveszett az út, amin jártam,
           amerre nézek, csak pusztaság -
           száraz-virágok, feldúlt tanyák,
           kóró és gyökér áll szilárdan.

           Vihar sem kavar szürke penészt,
           mely ráhízott e nyüves tájra... -
           bizonytalan lét...nehéz málha;
           letenném súlyod, mert felemészt.

           Ez nem én vagyok, valaki más;
           szólj már nekem...jöjjek vissza -
           kiálts hangosan, hogy felnyissa
           szavad a szemem, mi bűncsipás

           ...mióta minden utam "hibás".

                     
                      Lambrozett Éva

 

Fohász

  

Istenem, vigyázz Szerelmemre,

Nélküle elveszek, semmi leszek,

imádkozom Érte, nem hagyom el,

minden nap és minden éjjel

adj Neki békét, nyugalmat,

hadd legyünk egymásé örökre!

Add nekem szerelmét, míg lángja ég,

boldog lesz velünk föld és ég,

Teremtőm egymásnak teremtettél,

hálásak leszünk minden napodért,

percedért, pillanatodért,

Istenem, vigyázz Szerelmemre!

Fodor Miklós (hifimiki)

Cím nélkül

Lábaim közt korong

rohan, szaladó

élet-agyagban rovásokkal

jelezlek. Táncolsz a

megjelenő anyagon, hol

szürkével, hogy barna

fényben. Ujjaim hegyén

elevened éled, féltett

érintéseid lenyomatát

átadom a készülő

cserépnek...kemence

nyílik, vöröslőn serceg

kerámiaszívem.

Belém égtél.

Moha

Augusztus végén

                                              

Augusztus végén többször elmerengek,
s merengés közben arra gondolok,
egy nyárral kevesebb lett az a nagy egész,
amit a Jóisten időmül adott.


Így könnyezve siratok el minden nyár-napot,
hisz mindben volt valami maradandó szép,
amely átmelenget akkor is, ha a levélhulló ősz
a tél deres útjának nyomdokába lép.


Augusztus végén csendesebb a szív is,
nem ver már szenvedély telt dallam-ütemet,
halk ritmusban dobban, lassulva zenél,
mint ki érzi, hogy a nyárral bevégeztetett.


Mert senki sem tudhatja mennyi nyár lesz még,
s azt hány és hány újabb évszak követi,
hisz egyetlen nap, vagy tán egy perc is épp elég,
és sírunkra az időt már homok pergeti.

                    
                      Kun Magdolna

Cím nélkül

Van, amikor nincsenek észérvek, amikor egy pillanat alatt érzem úgy, hogy kiszaladnak belőlem a jól megkomponált gondolatok. Az ölelő nyugalom egy mondat súlyától képes ingoványos lápvidékké változni bennem, pedig azok is csak szavak, egymás után rendezett betűk halmaza, amelyek máskor oly békével fognak közre.
De a szavak sorrendje most fáj, és félelmetes kürtbe próbál lökni, míg én lábujjaimat fehérre szorítva kapaszkodom. Nem akarok lezuhanni. Félek. Nem akarok félni. Repülni tanulok. Repülni, egyedül, szegett szárnyaimat széttárva, csillagmesékből szőtt álmokkal átkötve, hogy világítsak utat magamnak, mint egy eltévedt szentjánosbogár.

 Zohar

Virágok virága

                                     

Virágok virága – lelkem virágszála,
ékességnek éke – szerelem rózsája;
ragyogsz, mint a napfény – csillogsz, mint a csillag,
bársonyos kelyhedből ámbrás illat illan.

Olthatatlan szomjam könnyei öntöznek,
égig-érő fénnyel vágyaim öveznek;
a harmat gyöngyözve pereg le ajkadon
csókjaival ébreszt mézízű hajnalon.

Eljött az ifjú ősz, zörget az ablakon,
fakulnak levelek sietős alkonyon;
ám szerelem-rózsa vöröslő láng-tüze
nem hamvad, nem szárad – nincs oly ősz, mi űzze!

Hömpölyög a sötét – csöndesség álmodik,
de szerelem virraszt – nyugtalan, hánykódik;
akár az űzött vad – rója a világot,
keresi a másik vágyéhes virágot!

               Filo-csibi

20l5.  09. 02.

L’amour éjszakája

                                                        

                                                                       Péntek éjjel csókra várok,

hátha Hozzád eltalálok,

karba veszlek, megölellek,

édes szóval vigasztallak,

lélekhanggal elaltatlak;

őrzöm álmod egész éjjel,

forró vággyal, szenvedéllyel,

reggel keltlek Nap tüzével,

újult napnak reményével,

újult dallam új hitével.

Fodor Miklós (hifimiki)

https://youtu.be/pSSvSINzhX4