Vérpezsdítő

Szerelmesen nézni, szerelmeset írni...
Izzik benn a lélek, vágylángokat bír ki. -
Kút-mélyű érzelmek rőtbársony színekkel
tűzben pörkölődnek és kéjkatlan elnyel.

Forrásként bugyog fel átizzadt éjjelben
(tegnap már tomboló viharra ébredtem) -
nem állhatja útját élőlény, sem halott
egyetlen csapás van, a többi befagyott.

Kitörni felszínre, kitörő gyönyörben
(törődött kedvesnek törődést köszönjem) -
ész-gátat szakít szét az igyekvő buzgár

Merész Holnap sodor, mely áradva pulzál.

Tolongnak a vevők, a szenvedély-lesők
(elragadt bennünket, remete-lét lebőg) -
nyeldekelik mohón kristálytiszta ízét
kortyra-kortyot isznak romantikus igék.

Szerelmesen nézni, szerelmesen sírni...
Szerelmes léleklét a szerelmet sínyli -
süllyed le a szellem feneketlen mélyre
ott szorít a Vágy Úr pezsdítő tökélybe.

Lambrozett

Gondolatok-Válogatás Csitáry-Hock Tamás idézeteiből

A könny a lélek gyöngye

A könny a lélek gyöngye,

a mosoly a szív

legcsillogóbb ékköve.

Így mindkettő

felbecsülhetetlen kincsei maradnak

villanásnyi életünknek.

Kun Magdolna

Melletted vagyok

Melletted vagyok,

letörölni könnyeid

szempilláidról.

Melletted vagyok,

csókjaidra szomjazom

minden éjszakán.

Melletted vagyok,

látni vidám mosolyod,

ha felkel a Nap.

Melletted vagyok,

egy úton megyünk együtt,

csiillagok között!

 hifimiki

Ne haragudj rám zenés vers

Sodródó hullámok

Mint két magányos vízhullám
sodródtunk az árral,
siratva múltunkat, s a jelenperceket,
melyekbe az élet kíméletlensége,
százszor és ezerszer belenevetett.
Volt, hogy örvény tépte elfáradó testünk,
s dühödt szél szelte alvó vágyaink,
melyek ott szunnyadtak valahol
a sáriszapos mélyben,
ahol egymást vérezték át
bilincsláncaink.

Szabadultunk volna,
de sorsunk nehezéke,
hínárfalat emelt lépteink elébe,
s mi hiába kapaszkodtunk
akaratunkkal,
nem volt áttörhető
az a hínárfal.

 
Ma már elcsendesültünk,
nem kapaszkodunk.
Ma már beletörődtünk,
hogy csak egymástól távol eső,
egymásnak elérhetetlen
hullámok vagyunk.

Kun Magdolna

Kun Magdolna - Ha majd elcsitul a vihar

Nézem a szemed

Nézem a szemed, s arra gondolok,

nem is az égen vannak a legszebb csillagok,

mert azok mind-mind sápadtak lesznek,

ha te reájuk emeled tűztekinteted.

Nézem a szemed, s benne a könnyeket,

melyek arcod ívéről arcomra peregnek,

s abban a pillanatban tudom,

a szerelemben az-az igazi nagy kincs,

mikor két egybeforrott könnycsepp

egymásra kacsint.

Kun Magdolna

Éjek csendjében

Én csak az éjszakákat vágyom,

azt a puha-meleg csendet,

mely könnyekké formálja végtelen hiányod,

és ha sírok, helyetted szeretget.

Mert a csend akkor a legmegértőbb társ,

mikor nincs mellettünk olyan

ki álmunkra vigyáz.

Én csak az éjszakákat vágyom

nappalok helyett,

mert az teríti rám a csillagos eget,

s az áraszt oly fényt tűzlángja alatt,

mitől megvilágosulnak a mély-árnyékfalak.

S ha megvilágosulnak előttem

a mély-árnyékfalak,

már nem is látom túl sötétnek

azt a végtelen teret,

amin az út egyszer hozzád elvezet.

Kun Magdolna

Gyémánt-ékezet

Ha bűnöm volt, hát bocsáss meg,

bocsáss meg nekem,

hisz többé ellened már

úgy sem vétkezem.

Nem vétkezem, nem bántalak,

nem gyűlöllek meg,

mert bárhová is visz az utam

csak téged szeretlek.

Tán néha lesz még olyan perc,

mikor úgy gondolok rád,

mint elveszített földi kincsre,

amin rozsda futott át,

de akkor kicsorduló könnyeimmel

kifényesítlek,

hogy szebben ragyogj,

szebben csillogj,

mint a legtündöklőbb karcolatú

gyémántékezet.

Kun Magdolna