Őszölő

Az alkonyokba nyúló rémület
feszít, hogy újra, újra nélküled
találnak őszi-szürke reggelek,
s már nem veled, jaj, többé nem veled.

Az ablakon a fény ragyogja még
lassú dalát, utolsó énekét,
kezemre folyva emléklángjait,
s te nem vagy itt, jaj, többé nem vagy itt.

Búcsú a csend, kimúlt madárdalok
trillái közt augusztus andalog,
érzem, az ősz szívemből mint vesz el,
s te nem leszel, jaj, többé nem leszel.

A barnuló avar vad illatán
varázst ígér a kerge sarlatán;
tánclépteid a szürke földuton,
s már nem tudom, jaj, többé nem tudom

feledni azt, hogy volt egy tiszta nyár.
Megélni úgy, hogy nem jön vissza már,
a fénye bennem többé nem ragyog, 
magam vagyok, jaj, úgy magam vagyok.

Hepp Béla (a _Léb)