Rég felnőttem. És mégis, olykor
még keresem azt a gyermeket,
ki száz éve, épp karácsonykor
font könnyrojtokból szemfedelet.
Ha megtalálnám, átölelném,
mint napfény a sanyargó vetést,
fülébe súgnám léleknyelvén,
hogy létezik igaz szeretés.
Hogy hazugság volna? Ős-jogon
hazudnék hát, ha ez szókenyér.
Kis vétek ez, hisz sorsa... sorsom
mély szélcsöndje mindennel felér.
VÖRÖS LILIOM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése