A szív ajándéka

A szív ajándékának

nincsen rozsdafoltja,

mert azt a lélek

gyémánttá csiszolja,

hogy az idő szürke árnya

ne maradjon rajta,

ha egyszer mégis

porba lenne dobva.

Tudom, nem vihetjük át

a szív ajándékát,

de sokszínű szépségét

halhatatlan lelkünk majd

úgy őrzi tovább,

mintha velünk birtokolná

az öröklét jogát.

Kun Magdolna

Lángfény

Giordanónak a lángszellemét
vassal irtották, tűzzel égeték,
csakhogy a tűzben nem hunyt ki szellem,
az égen csillog tudomány jellel.
 
A fényességes, szép tüzes isten
lejti a táncát nyárfényű színben,
bűnbánón bánja, hogy lángész égett,
tisztító tűzet bocsát evégett:
 
Nap sugarában égő pír ragyog,
szerelem lángja, gyönyöre csapkod,
gyémánt mélyéről a fénye nevet,
szőlőnek tüze búnak integet,
 
tűzvörös rózsa a hév szeretet,
boldog láng issza a bús cseppeket.
Irgalmazzon ég oltását kérni,
a szerelmet hagyd halálig égni!

Farkas Ilona (filo-csibi)
 

Egyszer majd talán

Szépnek kellene látni az életet,

de hogyan, ha mindig elmegy valaki,

akit szerettünk, s aki szeretett.

S mikor elmennek, kiket szerettünk,

csak sírunk, és csak könnyezünk,

mert fáj, hogy elveszett mindaz,

miből értelmet nyertünk.

 

Tudom, lehetne az élet egy szép mesevilág,

ha nem hagyna itt minket,

sok kedves jó barát,

és nem hagyna itt az sem, ki évtizedekig

velünk rótta sorsútjaink rögös köveit.

 

De a halál ellen nincs mit tenni,

el kell viselni,

hogy egy idő után magunk fogunk

az úton lépdelni,

s csak a remény marad arra meg,

hogy egyszer majd

talán mi is átléphetünk

a mennyek kapuján.

 

Kun Magdolna

 

Boldog Valentin Napot - Csitáry Hock Tamás idézetei

Csitáry -Hock Tamás idézeteiből válogatott gondolatok

Királynőnek láttam vers zenével

Anyám egyszerű volt, mégis királynőnek láttam,
mert napkorona ragyogott őszezüst hajában,
és szemében a holdsugara oly ékesen fénylett,
mint csillogó gyémánt, melyre csillagtüze égett.

Anyám az én királynőm volt, a legeslegnagyobb,
hisz koldusként is felnéztek rá mind a gazdagok,
mert szép lelkének ékessége úgy tündöklött benne,
mint a világ legbecsesebb, legdrágábbik kincse.

Anyám sosem kérkedett e nagy-nagy gazdagsággal,
hisz bőséggel osztotta mind a két markával,
mert réges-régen megtanulta, kiket megérint a szeretet,
azok teszik érzővé majd a szív-nélkülieket.

Madaraim...

Csipogjatok ékes madaraim,
lábatok bejárja éltes-rögös földem!
Kiboronálja szemetek is az ősi titkot,
bölcseknek féltett köveit?
Sámáncsengettyűket szóljatok,
örömének zsongjon torkotokban!
Zöld nyelveteken sarjadjon a világ
megfejteni az új genezis ébredését.

Csilingeljetek apró madaraim,
tollatokat szél borzolja.
Áldjátok rám szárnyaitok feszülését,
a sziklaormokba vájt költőhelyeket,
Ali-Baba féltett kincseinek titkát,
a csodaszarvas inalását!
Acélmadarak süvöltő villanását,
az elmaszatolt felhők-sugárutjain.

Majd a guanókban hagyott nyomokat
kisilabizálják az égi népek,
szitakötő-szárnyú, dühödt Barbizoniak...
Az elsüllyedt városok rettenetét
bűvöljétek szememre, halljam;
-kié volt az utolsó jajkiáltás,
az elfolyó halál sóhaja?-

Bánatos madaraim! Oldjátok fel
félelmeimet, s  könnyű álommal
ringassatok nászba. Csipketerítőt,
a reggeli harmat horgoljon kezemre:
"Ubi teo Gaia, ibi ego Gaia..."
Adjátok józanító ébredésnek
a fuldokló Rómát örökül,
s a szögeket, a Golgoták keresztjeiből...

Jóni Barna (barnaby)

Nyíló orgonák

Ha majd a nyíló orgonán kismadarat látsz,

mely boldogan trillázza tavaszi dalát,

színezd te is emlékeim nyári hangulatba,

mintha örök téli álom sosem ülne rajta.

 

Színezd csak színezd, sárgára és kékre,

mert minden kék és sárga az élet melegsége,

az életé, mely oly, de oly szép volt veled,

hogy nincs megfelelő szó, mely kifejezné ezt.

 

Kun Magdolna

 

Én még éltem ott

Én még éltem ott, hol munka volt és becsület,
ahol nem éheztek, nem sírtak az öregek, s a gyermekek,
ahol a barna-héjú lágy kenyeret szívvel sütötték,
ahol elismert, és rangos volt az emberi érték.

Én még jólétben éltem ott, hol élni lehetett,
mert ahol éltem, volt a lelkekben annyi szeretet,
mely elűzött maga mellől minden gonoszságot,
amely eltorzulttá tette ezt a szép-arcú világot.

Én még éltem ott, ahol a tisztes kort megért,
mosolyogva vitte hátán nehéz keresztjét,
mert tudta, mindig, de mindig mellette áll az,
aki cipeli majd helyette, ha olykor elfárad.

Én az élet által ismertem meg minden szépséget,
azt, amit a hosszú útra majd büszkén vihetek,
de az itt maradó gyermekekkel, azokkal mi lesz,
ők mit visznek, ha számukra már minden elveszett.

Kun Magdolna

Szelíd kérés

Ha már sérült tudatommal

nem emlékezem,

ki ölelt, ki csókolt sok-sok éjjelen,

ne kérdezz semmit,

csak nézz rám kedvesem,

de oly értőn, oly szelíden,

hogy pillantásodban

én is megleljem mindazt

amit beteg énem már

emlék nélkül hagy.

 

Tudom, ha meglátom szemedben

a könnycseppcsillogást,

már nem lesz kétséges,

a hová tartozás,

hisz a szív mindig felismeri

azokat a szemfény-jeleket,

amelyek könnycseppekben születnek,

és abban halnak meg.

 

Kun Magdolna