Sír a hegedű

Sír a hegedű

örömkönnyeket játszik

vonó nélkül is

hifimiki

Holdfényben

 

 

Ezüstholdfényben

szerelmet ringat a csend,

csókkal takarja

 

*Kun Magdolna*

Szeretlek szeretlek szeretlek...

 

Szeretlek szeretlek szeretlek

kimondva százszor ezerszer

szeretlek kimondatlanul

mikor szívem Érted dobol

szeretlek ha haza várlak

szeretlek ha nem is látlak

szeretlek hóesésben

napsütésben jégverésben

szeretlek alkonyatban

holdvilágnál csillagfényben

szeretlek ha rám mosolyogsz

ha két szemed rám ragyog

szeretlek ha csókod érzem

szeretlek tavasszal télen

nyáron ősszel

hulló lombok alatt

szeretlek mert Te is szeretsz

én csak mindig szeretlek

szeretlek szeretlek szeretlek!

hifimiki

Halványabb a csillag...

Ez az eső előtti csend
könnyeimmel együtt
megtalál Téged
mert érzem itt legbelül
nem vagyok egyedül
Majd elindul a zápor
rohanó cseppjei utolérnek
összemossák könnyeimmel
az esőcseppeket
hadd hulljon az eső
hadd hulljanak könnyeim
mert a szivárvány után
a felkelő Nap megjelen!

hifimiki

Prédává válva

 

Őznyomomban már

szegzett íjú vadász jár,

prédává lettem

Kun Magdolna

...nem leszel préda!

 

Árva őzike

én kilövöm a vadászt

nem leszel préda!

hifimiki

Ne add meg magad

 

Ha túl mély sebet vág

a borongós fájdalom,

gyűjtsd össze az erőd,

ne hagyd el magadat,

mert nem hullhat szívedben

könnyes őszi zápor,

ha kinn a napsütés még

tavaszt csalogat.

Kun Magdolna

Ősz

 

Virágok szirmai zokognak

hogy el kell hagyni a nyarat

száraz avar lesz a fák alatt

kopasz ágak integetnek

elhull az ősz közelít a tél

szívünk borongós szomorú

itt hagy a szép nyár

de szívünkben tovább él

gyűjti a meleget a télre

újr lobban a szerelem

ugye nem hagysz el sohasem

Várjuk újra a tavaszt

a friss tavaszi szellőt

a ragyogó napsugarat

mi elfújja a télt s a havat

szívünk jege felenged

s újra virágzik a kikelet...

hifimiki

Ősz oson a fák alatt...

Letörtek már a nyári ágak,

ősz oson a fák alatt,

még a gondolat is velük hervadt

akárcsak a szép szavak.

Minden levél holt nyomában

búcsúzkodó könny remeg,

mikor éles rögök keménysége,

feszít rajtuk réseket.

Ilyen az ősz, ilyen gyilkos,

letépi a lombokat,

s avarágyba temeti be,

a szél tördelte gallyakat,

mert az őszben nincs kímélet,

nincs emberséges irgalom,

ami útja nyomát keresztezi,

ott minden-minden

sírhalom.

Kun Magdolna

égig hajítottam tegnapjaimat,

és áldássá szelídülve

váltak mai napommá,

majd éjjelente

felreppenve

minden elmúlt percem

most

kezdődhet

bennem...

...újra.

kicsit ugyanúgy...

talán másként...

Moha