Ez az álom...

Ez az álom nem érhet véget Nélküled,

ez az Élet Veled élhető, csak Veled,

csodaszép szemeddel, gyönyörű hajaddal,

mámorító csókjaiddal élek együtt,

izzó szerelem tölti be életünket,

a boldogság csak a miénk, másé nem lesz.

Mámorító éjeink csak reánk várnak!

Fodor Miklós (hifimiki)

Tóth Árpád (1886-1928): BETŰK, BETŰK…

Betűk, betűk, ti téveteg vonalkák,
Szeszélyetek mi cél felé halad?
Ti, búm guzsalyán sodrott halk fonalkák,
Mivé lesztek ma ujjaim alatt?
Nem is tudom: szövöm csak s bontom árván
A kusza dalt s a tompa öntudat
Bús Penelope-kedve, mit se várván,
A rokka vak pergésén elmulat...

 

Szívemben itt dobbansz

Szívemben itt dobbansz, ha addig élek is,

jöhetnek felhők, viharok, csak Rád várok,

nincsen semmi, senki, ki elválaszt Tőled,

a Sors meg fogja adni nekünk Szerelmünk,

a küzdelem, a vágy erőssé tesz minket,

földi szerelmünk nem ér véget soha sem,

Teremtőnket kérem, áldja meg sorsunk

ledöntünk minden akadályt, együtt leszünk,

az nem lehet, hogy a szerelem kialszik,

lobog örökké, bennünk marad végleg,

annyira várjuk, hogy egymásé lehessünk,

boldogságba feledkezünk, éltet hitünk!

Fodor Miklós (hifimiki)

Elixír

Lelkemben, testemben – minden porcikámban,
mennyei napomban, démon éjszakámban
keresem a csodás, varázsos gyöngyszemet,
minek a gyönyöre felcsókol könnycseppet;
rátalál a szívnek féltettebb sarkában,
szenvedély és mámor öleli karjában,
boldogan ragyog már – nem bús a szép szempár,

szerelem gyógyítja testet-lelket immár!

Filo-csibi

2016. január 5.

Rózsák kőágyban

Vérszínű, korall, tűzpiros, mályva:
rózsák pompája – rózsák kőágya,
gyémánt ajkával fénygömb csókolja,
kelyhüket vérben, tűzben forgatja;
bimbós remegés – bíbor ölelés,
karnevál-mámor – kéjgyönyör sejtés.

Hullatnak rózsás, édes illatot,
koronás ékkel szép káprázatot.

A kőágyon túl tilos más virág;
a tiltott gyümölcs – másik rózsaágy,
rózsavíz könnyel vágyukat oltják,
izzó szerelmet így palástolják.

A rideg kőfal útjukat állja,
oly messze van az Ő nyoszolyája!

Sápadt-irigyek a vadrózsára,
mert odafuthat, ahol a párja!

Lila alkonyban a rózsafejek
varázsszín helyett csak akvarellek,
gyönyör-Édenhez némán sóhajtnak,
remény-vesztetten földre roskadnak,
fényük, illatuk halódó élet,
mézíz szerelmük már fel nem éled,
hulló szirmukat szétszórja szellő,
vágy-rózsaágyon nehéz szemfedő!

Filo-csibi

2016-01-04

Rainer Maria Rilke osztrák (1875-1926): A CSEND /Fordította: Tandori Dezső/

Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.

Beborult az ég...

Beborult az ég, bár szép szemed láthatnám,

örömkönny-ragyogását minden éjszakán,

nem számít: ragyog az ég, világít a Hold,

belevesznénk mámorba és gyönyörbe,

csillagunk akár ragyoghatna szemünkbe,

ölelnének forró vágyak, édes csókok,

ölelnénk egymást boldogan, szabadon,

ez lenne nekünk a legszebb jutalom,

szívünk, lelkünk szabadulna a rabságból!

Fodor Miklós (hifimiki)

Itt vagy bennem

Álmatlanul bolyongok, szédülten,

itt vagy bennem, fogom a két kezed,

sötétben  látom ragyogó szemed.

Mért nem vagy itt? Ne félj a magánytól,

Rád találok újra minden percben ,

itt ülsz előttem tisztán, fehéren,

Kisütött  a Nap is, ragyog Ránk,

eloszlatja minden bánatod,

mennyei zenédet hallom, hangod!

Fodor Miklós (hifimiki)

Rainer Maria Rilke (1875 – 1926): A NAP LENYUGSZIK /Fordította: Fodor András/

A Nap lenyugszik lágyan.

Bolyongok éberen.

A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,

ragyogva néz felém,
oly árva ott fenn az égen,
akár a földön én.

Csak akkor...

  

Akkor súgd, hogy szeretsz, mikor szíved érzi,

szerelem-vallomást – szívem így megérti:

mintha mennyből szólna az angyalok kara,

zene a fülemnek – édesen cseng dala!

Harmatcsepp a rózsán, csillogás a gyöngyön,
ragyogás lélekben, mosolyfény a könnyön;

akár a tó vize, miben a Nap fürdik,
olyan a boldogság, amikor tükrözik!

Ha a szíved szótlan – szavad se mondjon mást,
ne láttass zord ködben csillogó napsugárt,
mikor érzed fényét – ragyog csodás-szépen,
akkor súgd, hogy szeretsz – gyönyör hangján nékem!

Filo-csibi

2016. január 1.