Szélkeringőn...

Tudom, adtál olyat, mit nem érdemeltem,

- azért kaphattam, mert minden embernek adsz -

fürödtem többször is háborgó tengerben,

-  hallottam - mit elmos, sosem lesz ugyanaz,

mégis hittem - mondták - kárpótol az élet,

virágzó mederré válik a könnypatak

- gyopár is virul, bár magasak a bércek -

és minden hegyre olvaszt jégkását a Nap.

Mert a kopasz fa is dacol a hideggel,

árva madár óvja fészkének melegét,

- de az erős szív is megszakadhat egyszer,

ezért kérdezem meg - mondd, hát még nem elég?

Mekkora súly az,  mit két váll elviselhet,

bánat-telt szekerem most merre tolhatom?

- benn - a csend, bolyongva elüti a lelket,

- künn - egy szélkeringőn sikít a fájdalom.

Nagy Ilona

De van egy másik szív...

 

De van egy másik szív

ki folyton Téged hív

van egy másik út

melyre léphetnél

van egy másik lélek

ki letörli a könnyed

Fáj a szív

de nem szakad meg

ha lelkedbe költözhetek

szívemet elfogadod

örökre Tiéd maradhatok!

 

hifimiki

Egy virág története

Több volt mindenkinél az a sokat megélt virág,

aki küzdött-küzdött és nem adta meg magát,

pedig annyiszor sújtott rá vihar s nap melege,

hogy lassacskán elfogyott törékeny ereje,

de valami miatt mégis mindig tartotta magát,

talán mert várta azt az igazi nagy csodát,

mikor felfedezik egyszerű, rejtett szépségeit,

amik a többi virágtárstól megkülönböztetik.

Mindig érezte és tudta, ha lelkét megismerik,

elfogadják különcségét, és akként szeretik,

azzal a különösen gyengéd, érző virágszívvel,

amivel sem vihar, sem orkánszél nem bírt el.

A virág vakon hitt, és bizalommal vágyta,

hogy két tenyér érintését szirmaiba zárja,

s majdan az a két tenyér lehessen menedékhelye,

mikor a kíméletlen sorscsapás elbánik vele.

Szép májusi nap volt és rátalált egy ember,

lehajolt hozzá könnybe lábadt szemmel,

majd úgy fordította maga felé a szép virág fejét,

hogy az, végre érezhette a puha érintést.

Boldog volt a virág, nagyon-nagyon boldog,

de elgyengült szirma a két tenyérre hullott,

mert oly, de oly sok idő telt el a várakozás alatt,

hogy hervadó lelke rostjaira szakadt.

Kun Magdolna

Emlékezz ember!

 

Isten szétnézett e Földön
mit tett és mit tesz az ember
- Mit teszel ember
miért pusztítasz
vadat virágot
erdőt tengert
hisz érted teremtettem
hogy boldog légy e Földön
Nem elég neked ez a teremtett
szép világ
hova és mire vágysz
a végtelenbe

hol a sötétség mélye vár
ott csak csillagok vannak
születő és pusztuló világok
Itt találd meg boldogságod
ne ölj ne pusztíts
mert boldog
csak itt lehetsz!

 

hifimiki

 

Ember vagyok

Fáradt színeiben ég az alkonyat,

villódzik, mint hattyúnyakú rozs.

Óaranya kúszik a vén liget alatt,

szemembe néz, nagyon bánatos.

Hozzám simul, majd karomba dől,

puha kendővel kitisztítom sebét,

féltőn faggatom bánata felől,

végigméregetve fakó öltözetét.

Mesélni kezd. Míg az útját járta,

mezők fölött hallgatag virrasztott,

minden lélekre szeretve, megáldva,

éltetőn sugárzó meleget bocsájtott.

Majd embert látott. A bűn avas szaga

lengett a barna barázdák fölött.

Álmok gyúltak, s lobbantak magasba,

de kapzsiság állt legtöbbjük mögött.

 Baltaél mélyült az erdők húsába,

minden csapás alatt megindult a vér,

görcsös ujjú bükkök eddigi dús ága

holtan feküdt a fadorongok tövén.

A csonkká vált erdők bokrai között

fegyver feszült vadászmarokban.

Riadt őzanya csöpp gidát őrzött,

mikor szívébe gyilkos tára robbant.

Bambusznádak fénylő kalászán túl,

hol születni szoktak a nagy tengerek,

könnyezőn, fájón a víz megmordult,

mert habjában emberszenny pezsgett.

Szemlesütve hallgatom. Annyira fáj!

Szava fojtogat, mint egy vasmarok.

Fejem búbjától, lábujjamig váj

utat a szégyen, hogy ember vagyok.

VÖRÖS LILIOM

Elmondanám...

Elmondanám

de néma az ajkam

szomjas a szám

minden éjjel

csókodra vágyom

Te vagy az életem

Te vagy a halálom

Arcod mosolyát

beégetted szívembe

ölelésed vágyom

ha reggel ébredek

Mindenhova Téged viszlek

mindig Téged akarlak!

hifimiki

Talán nem volt hiába

Várj...

Várj

egyszer még úgy süt Ránk a Nap

egyszer még úgy ragyognak

Ránk a csillagok

mely különleges nap lesz

kivirul minden virág

a tél is elhagy már

szívünkben újult erővel

tör Ránk a szenvedély

lelkünkben újra éled a remény

hogy valóban

egymásé lehetünk

s nem kell bujdosni

senki elől

szabadon élhetünk

egymást szeretve

mindörökre!

hifimiki

Miért...

 

Miért szikrázóan kék az ég

ha a szenvedély bennünk ég

Miért süt hét ágra a Nap

ha Téged nem láthatlak

Miért simogató az őszi alkonyat

ha nem ölelhetem át derekad

Miért csillagos az éjszaka

ha nem hallhatom hangodat

Miért várom a holnapot

mely talán nekem elhoz

Miért minden ha nem vagy velem

Mit ér Nélküled a Szerelem?

hifimiki

Egy pillanat volt...

Egy pillanat volt

s fellobbant a láng

Téged vártalak egy életen át

tudtam hogy egyszer eljössz

s nem hagysz el sohasem

tudtam hogy nem hűl ki

bennünk a szerelem

érzéseink

lelkünk mélyéig hatolnak

a szerelem

édes börtönébe zárnak

nincs rabtartónk

mert ez a szerelem

szívünkben él

s nem akarunk szabadulni

csak egymás szívére borulni!

hifimiki