Farkas Ilona: TANÚ AZ ÉG
Farkas Ilona
Tanú az ég
Nagy szerelem szíve dobbant szóra,
virág méze csordogál azóta.
Több évtizednyi szótlan távollét,
mikor kelyhe csak
álmában volt szép!
Hiába hullt sok
frissítő eső,
simogatott napsugár és szellő;
zengedeztek pacsirták az ágon,
döngicséltek méhek a
virágon!
Árny-játék az csak
árva lelkében,
fuvallat a fergeteg
egében;
szerelmet, mint tetszhalott – „megélte”,
bájmosoly volt,
amivel beérte!
A virág most hő-nyár
nap aranya;
holnap zordjától
retteg katlana,
távolléttől félti
láng-szerelmét,
parázs füstje könnyezi a szemét!
Jobb álmodva élni a magányát,
szerelmének
szótalan-világát:
felhő fodra lesz majd ara-fátyla,
tanú az ég e frigy igazára!
