Apám szelídségét nagyon sokan vágyták,
mert ő soha nem emelte panaszra száját,
bárhogy bántották, és bárhogy megalázták,
ajkán mosoly rebegte akkor is hálát.
Apám a világot mindig szépnek látta,
elgyönyörködött néhány szál virágba,
s elnézte az orgonafák tavaszi dús lombját,
mikor rügyeiken kipattant a hajtás.
Apám szelídségét soha nem becsültem,
bántó szavaimmal lelkét is sértettem,
s annyiszor, de annyiszor vétettem neki,
mert hittem igazam az övét is túlteszi.
Apám érző szelídségét most értettem meg,
most jötem rá arra, milyen mély sebet
ejthettem a szívében ezerszer és újra,
mit el kellett vinnie a hosszú csillagútra.
Kínoz most az önvád a temetői csendben,
és kérném bocsánatát őszen, meggyötörten,
de nincs már irgalom, mely így szólna nekem,
- az alázat is érdem édes gyermekem,
mert lesz oly idő, mikor minden megbántás
a te szíveden sebez éles késszúrást,
s akkor bárhogy könnyezik ránccal telt szemed,
már nem mosolyog rád szelíd tekintet.
Kun Magdolna
