Hallod-e, hogy hívlak
csendes éjszakákon,
amikor a holdfény elpihen a tájon...
Elér-e a sóhaj álmok szárnyán hozzád,
mikor a virágok illatukat ontják,
láthatatlan kezek simogatják orcád.
Hallod-e, hogy hívlak kérő szóval téged,
megdobban-e szíved, hiányzom-e néked?
/:Érzed-e, hogy álmunk már nem válhat köddé,
el nem válhatunk mi soha-soha többé,
csókunk, majd az első, összetart örökké.:/
El nem csókolt
csókok, át nem élt szerelmek
nem égetik szájat, csak a fájó lelket;
gyönyör-könnyek helyett bánat-könnyek hullnak,
a büszkeség miatt mind befelé folynak!
Epedő szemeket
sohasem láthatja,
szenvedély-remegést nem vágyhat az ajka;
az eltévedt szava sem talál magára,
olyan messze esett szerelem határa!
Ha szerelem izzik,
feledteti rosszat,
hiszen a boldogság gyógyít és ápolgat;
bár a cudar világ nem hagyja szeretni,
édes, szép szerelmet
nem enged temetni!
2017. február 2.
A képmelléklet szövege nem vonatkozik a kedves olvasóra!