Zárj be világodba

Hiába hívlak, hiába várlak,

nem jössz hozzám

csillagfényes éjszakába.

Hiába dobban a szív, lüktet Érted,

szívem csak vár Téged,

míg nem ölelhetem drága lényed.

Zárj be világodba, minden éjjel,

szép lesz a nappal is,

ha szívem dobbanhat Érted!

hifimiki

Nem vágyom senki másra

Nem vágyom senki másra,

csak a Te csókod

a csillagfényes éjszakába.

Nem vágyom senki szívére,

csak a Tiédre,

tündököljön tiszta fénye.

Szemed ragyogjon rám

ölelj át, átölellek én is,

ez lesz a legszebb éjszaka!

hifimiki

Legszebb pillanat

Az ég beborult, nem is nézek fel,

csak lelkemben ragyogsz,

szívemben dobolsz,

alakod vállamra omol.

Hívlak Téged szűntelen,

jöjj felém, ne hagyj itt egyedül,

míg lelkem érzi, hogy itt vagy,

szívem nem fázik, Érted lángol.

Lehetne még szebb pillanat,

ha szemed rám ragyogna,

ajkad megcsókolna, karod átfonna,

az lenne a legszebb pillanat!

hifimiki

Múlhatatlan mosoly

Mosolyogj rám,

ha már nincs,

ki szemedbe nézzen.

Ragyogjon a szemed,

míg érzed a szerelmet,

mit szívedbe ültet a szeretet.

Míg szemedbe nézek,

érzem, hogy élek, Veled,

lélegzem, semmitől sem félek.

Áthatolsz szívemen, lelkemen,

örökre velem marad derűd,

a halált is legyőzöd.

Érzem, hogy szárnyalok,

míg szemed rám mosolyog,

elűz minden bánatot!

hifimiki

Harmatcsepp

Tudod...

én már nem félek,

csak tiszavirágként élek.

Nem fáj semmi, nincs talány,

egy szív sajog még néha tán...

s éjre éj jön.. nap után.

Vagyok...

tán egy gondolat,

egy csöppnyi kő a part alatt,

mint álomkép létezem...

kezem nem fogja senki sem,

harmatcsepp az életem...

Élek...

mint egy kis levél,

csak lebegve az életér'

kapaszkodom lét után...

mit elsodor egy szél bután,

s éjre éj jön... nap után.

Nagy Ilona

Csak Isten érzi

Csak Isten érzi,

mily' fontos a Szerelem

az életünkben!

hifimiki

Kellesz nekem!

Meddig várjak még

Meddig várjak még,

mikor ölelsz magadhoz,

holnap vagy soha?

hifimiki

Minden pillanat

Minden pillanat

Teveled édes álom

Csak erre vágyom!

hifimiki

Ne csak nézz, láss!

Hajoltál már egy nyírfa bokájához,

s láttad, hogy öleli át a folyondár,

és az alkonyat pazar pompájához

szóltál már úgy, hogy megrengett a határ?

Hajoltál már a fülledt estben úszó,

testtelen álmában nyöszörgő szélhez,

mikor zokogása bús hegedűszó,

ha hozzásimul lelked szövetéhez?

Hajoltál már a szépség templomába,

melynek oltárán minden fűszál neszelt,

s láttad, hogy a pirkadat könnytavába

szent alázattal mosakodott a kert?

Hajoltál már, mint fagyalbokor ága,

ha langy-ölében ringatja el a fényt,

s mint nemsejtett magból lábad nyomába

szökkent már szárba a csipkés terebély?

Hajoltál már... mint fellegeknek árnya

hajol el mélyen a Gaja-völgy fölé,

de semmit sem láttál, mintha vak járna

a világon átfénylő csodák közé.

 

VÖRÖS LILIOM