Óvni vágytalak. Hisz én megszoktam
az élet darócának fájó égését,
ezerszer láttam álmomat a porban,
százszor szenvedtem szívem tévedését.
De Rád vigyáztam. Angyalként. Sőt, jobban.
Ha közeledett feléd egy gyilkos sorshullám,
az ős-vizek démonait bőszen visszafogtam,
forgó örvényüket magam felé húzván.
De látod? Önmagamtól megóvni nem tudlak.
Kínom malomköve Téged is megőröl.
Engedd el a kezem, hogy egyedül hulljak
szakadékom éles sziklapereméről.
VÖRÖS LILIOM
